
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
ORSZÁGGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
PÁLYÁZATOT HIRDET
egyetemi és főiskolai hallgatók részére
„PARLAMENTI GYAKORLAT AZ ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALÁBAN 2010/2011”
címmel az alábbi programban való részvételre
PROGRAM:
A program célja, hogy a résztvevők megismerjék az Országgyűlés szervezetét és működését, és közvetlen betekintést nyerjenek a törvényalkotási folyamat részleteibe.
A felvételt nyert hallgatók a program elején (az I. félévben) egy 6 hetes képzésen vesznek részt. Ennek során részletesen megismerik az Országgyűlés, a bizottságok, a képviselőcsoportok és az országgyűlés Hivatalának munkáját. A II. félévben az Országgyűlés bizottságai mellett, illetve a Hivatal különböző szervezeti egységeiben dolgoznak, és látogatást tesznek – többek között – a Köztársasági Elnöki Hivatalban, az Állami Számvevőszéknél, az Alkotmánybíróságnál, az Országgyűlési Biztosok Hivatalában és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. A gyakornokok tanulmányúton nyernek betekintést két város önkormányzatának működésébe, ahol a polgármester egyben országgyűlési képviselő is.
A felvételt nyert hallgatók feladatai:
· Az Országgyűlés szervezetének, működésének, kapcsolatrendszerének megismerése,
· részvétel a különböző parlamenti szervezetek, illetve hivatali szervek munkájában,
o részvétel a szervezőmunkában (például bizottsági ülések és parlamenti rendezvények előkészítése),
o sajtófigyelés, fordítás, levelezés
o adatgyűjtés, rendszerezés, tájékoztatók készítése,
o tanulmány megírása egy választott témában,
o egyéb, a hivatali munkát segítő tevékenységek
A program 2010 októberétől 2011 júniusáig tart.
A felvételt nyert hallgatók a képzéssel, illetve a munkával eltöltött időszakban díjazásban részesülnek, amelynek összege
· fővárosi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok esetén havi (bruttó) 25 000 Ft,
· vidéki felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok esetén havi (bruttó) 40 000 Ft.
A programban 12 hallgató vesz részt.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:
1. A pályázónak teljes idejű (nappali tagozatos) hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie
- biztonság- és védelempolitikai, rendészeti igazgatási, nemzetközi igazgatási, alkalmazott közgazdaságtan, gazdaságelemzés, közszolgálati, politológiai vagy nemzetközi tanulmányok alapképzési szakok valamelyikének legalább a 3., de legfeljebb a 4. félévében, illetve
- nemzetközi tanulmányok, politikai szakértő, politikatudomány, közigazgatási, európai és nemzetközi igazgatási, biztonság- és védelempolitikai, nemzetbiztonsági, közgazdasági elemző, közgazdálkodási és közpolitika, vagy nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterképzési szakok valamelyikének legalább az 1., de legfeljebb a 2. félévében, továbbá
- jogász – egységes, osztatlan – mesterképzési szakon 2010 őszén legalább 5. és legfeljebb 8. félévében és
az adott féléveinek aktív félévnek kell minősülnie, amikor tanulmányainak szüneteltetését nem kérheti.
2. A jelentkezőnek havi 35-40 órás munkavégzést kell vállalnia az Országgyűlés Hivatalában. (A vidéki pályázóknak szállásról maguknak kell gondoskodniuk.)
3. A hallgatói jogviszony fennállásának igazolása.
4. A lezárt félévek összesített átlaga a 4.00-et meghaladja. (Az egyes félévek tanulmányi átlagának igazolására a leckekönyv másolata vagy a felsőoktatási intézményben használt tanulmányi rendszerből (etr/neptun) származó kimutatás szolgálhat.)
5. Oktatói ajánlólevél csatolása.
6. Idegen nyelv(ek) ismeretét tanúsító nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolatának csatolása.
7. A pályázatnak tartalmaznia kell továbbá:
- a pályázó rövid önéletrajzát, értesítési címét, telefon-(mobiltelefon-) számát, e-mail elérhetőségét,
- egyoldalas bemutatkozó levelet arról, hogy miért jelentkezik a programra, miért érdekli a parlamenti munka, illetve annak meghatározott területe,
- 2 db 4x4-es színes fényképet.
A pályázatot az alábbi címre kérjük küldeni:
Dr. Soltész István,
az Országgyűlés főtitkára
1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.
A pályázat beküldési határideje: 2010. szeptember 20. (hétfő)
(A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a program szervezőjénél, Palkó Katalinnál lehet a (1)-447-5087-es telefonszámon, illetve a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.)
A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA:
A pályázatokat az Országgyűlés elnöke által felkért szakemberekből álló bizottság értékeli, s hívja be a pályázati feltételeknek megfelelő legjobb jelölteket személyes meghallgatásra, majd ezt követően dönt a pályázat elnyeréséről.
A pályázatok elbírálásának eredményéről minden pályázó értesítést kap, és azt az Országgyűlés honlapján (www.parlament.hu) is közzé tesszük.
A korábbi évek tapasztalatai alapján bízunk abban, hogy a hallgatók a program során szerzett tudást és ismereteket az egyetem elvégzését követően is széleskörűen hasznosítani tudják.



