Hódítsd meg Pécset! - részletek

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

Kedves Gólyák!

Már csak néhányat kell aludni és itt a gólyatábor!

Ha a Balaton partján sikeresen helytálltatok, szeptember 2-án nem kisebb a cél, mint Pécs meghódítása!

Persze mi a békés utat választottuk nektek: egy játékos vetélkedő keretében kell megmérkőznie a bátor csapatoknak. Ismerjétek meg együtt a pécsi belvárost, a legváltozatosabb kalandokkal fűszerezve. Különféle mókás feladatokban bizonyíthatjátok majd be, hogy közgazdászmódra otthonosan mozogtok a számok világában, pécsi hallgatókhoz méltón pedig tudtok ezt-azt városunkról! Ne aggódjatok, a matektudás ide nem fog kelleni! :)

A beharangozó után következzenek a részletek:

Szeptember 2-án, csütörtökön, délelőtt 9 órakor találkozunk a kar épületében, ahogyan azt a beiratkozási programban is olvashattátok már a KTK hivatalos honlapján. Innen indulunk közösen a vetélkedők helyszínére.

  • Minimum 10, maximum 20 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik kizárólag gólyák, azaz elsőévesek lehetnek.
  • Jelentkezni elsősorban a gólyatáborban tudtok, de akik nem tudnak a táborban részt venni, nekik is biztosítjuk szeptember 1-jén a jelentkezés lehetőségét!
  • Minden csapatnak hoznia kell magával legalább 1 db fényképezőgépet (jó minőségű kép készítésére alkalmas mobil is jó), valamint legalább 1 db olyan eszközt, mely WiFi hálózatok észlelésére alkalmas (lehet mobil, telefon, stb).
  • Ásványvizet, szendvicseket is hozzatok, a vetélkedő előreláthatólag délután 3-ig fog tartani.
  • A részvételi díj 10 000 ft csapatonként.

A vetélkedő után értékes nyereményekkel jutalmazzuk a legjobban teljesítő csapatok minden tagját, valamint egy meglepetés programmal is készülünk nektek a belváros szívében!

Kár lenne kihagyni ezt a remek lehetőséget!

 

Gólyatáborban találkozunk!

KTK HÖT

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com