Tehetségért Mozgalom

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

Tehetségért Mozgalom

Küldetés:

Célunk, hogy a velünk kapcsolatban álló végzős és tizenegyedikes diákokat segítsük az érettségire való felkészülés folyamatában, ösztönözve a leendő hallgatókat az emelt szintű érettségi választására, valamint az első és másodéves hallgatók segítése a beilleszkedésben és az első vizsgaidőszakokban. A felkészítés mellett azonban kiemelt feladatunknak tartjuk a kari diákélet bemutatását, a „pécsiközgáz” hírnevének öregbítését, valamint azt, hogy hozzájáruljunk egy hallgatóbarát kari arculat kialakításához.

Programjaink:

1. Levelező kurzus:

Egész tanév során 11 emelt szintű érettségivel kompatibilis feladatsort küldünk ki három tantárgyból (matematika, történelem, közgazdaságtan) a velünk levelező diákoknak.

2. Tavaszi tábor:

A középiskolák tavaszi szünetében 12. évfolyamosok számára Pécsett megrendezett intenzív felkészítő tábor napi 4x1,5 óra oktatással, a kar több neves professzorának előadásával, esti programokkal, próbaérettségivel.

3. Nyári tábor:

11. évfolyamosok számára szervezett felkészítő tábor a nyári szünetben.

4. Hétvégi érettségi előkészítő kurzus:

Az érettségi előtt állók intenzív felkészítő kurzusa (10x1,5 óra) matematika és történelem tárgyból.

5. Egyetemi konzultáció:

Az első és másod éves hallgatók segítése Gazdaságmatematika és Statisztika tárgyakból.


TM Vezetőség:

 

Elnök:
Garai Adrián
Tel.: 06 20/ 323 55 06

Alelnök, programfelelős:
Somogyi Zsuzsanna
Tel.: 06 30/ 983 39 20

Alelnök, gazdaságis:
Müller Walter

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com