Pécsi Sportfolio Hallgatói Sport Egyesület
Ép testben ép lélek- hajtogatja mindenki akármerre járunk a világban. Karunkon a Sportfolio Hallgatói Sport Egyesület hivatott ezt a mondást a legnagyobb joggal hirdetni.
Egyesületünket 2002 novemberében alapították meg hallgatótársaink azzal a feltett szándékkal, hogy lendületet vigyenek a kari sportéletbe. Bár a Sportfolio tagjai időközben kicserélődtek, azonban ez az álláspontunk azóta sem változott, és minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a Kar hallgatóinak sportolási igényeit a lehető legteljesebb mértékben segítsük megvalósítani.
Más vizekre evezve említenénk meg, hogy Karunk részt vett már Sárkányhajó evezősversenyen is, bár nem a legnagyobb rutinnal, ám annál nagyobb lelkesedéssel és jókedvvel szeltük a habokat.
A más karokkal vívott megmérettetéseken kívül „házon belül” is szervezünk versenyeket. Első alkalommal gólyatáborban találkozhattok velünk, ahol a szervezők munkáját könnyítve bonyolítjuk le a sportprogramokat, már itt kiderül, hogy ki az, aki a labdával bánik ügyesen, ki keveri jól a lapokat, és ki az, aki sörfutásban alakít nagyot (gyakran vélünk felfedezni univerzális játékosokatJ). A tanév során pedig a Hallgatói Önkormányzat által szervezett rendezvényeken vesszük kezünkbe a „sportos vonalat”.
Reméljük, hogy ezzel a pár sorral sok kedves hallgatótársunkban sikerült felébreszteni a rokonszenvet Egyesületünk iránt, és nagyon sok szeretettel várunk mindenkit az edzéseinkre, aki kedvet érez ahhoz, hogy nagyon jó társaságban, egy kis mozgással töltsön hetente egy-egy estét. Amennyiben bárkinek kérdése lenne a Sportfolioval, a tevékenységünkkel, az edzésekkel, vagy bármi mással kapcsolatban keressen meg minket a facebook-on, személyese, illetve az alábbi elérhetőségeken:
Szerb Bence (elnök): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Havasi Zoltán (alelnök): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Benedikti David (pr- és kommunikációs referens): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Kovács Attila (röplabda): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Mühl Judit (női kosárlabda): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Rónási Márton (férfi Kosárlabda): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Garai Adrián (kézilabda): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Tóth Gábor (foci): Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.





