Kappa Tau Beta

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

 

Hogyha a pécsiközgázt járva azt hallod, hogy egy programon a kappák is részt vesznek, akkor biztosra veheted, hogy arra a rendezvényre már megéri elmenni. De hogyha valaki meghív egy kappás eseményre, akkor azt már vétek kihagyni. Miért van ez?

 

A Kappa Tau Beta diákszövetséget 2010-ben két lelkes Áron alapította, azzal a céllal, hogy idehaza is meghonosítsák azt a görögház típusú testvériség rendszert, ami már Amerikában több száz éve töretlenül működik. A diákszövetség lényege egy olyan összetartó közösség létrehozása, amelynek tagjai a jövőben is bátran számíthatnak a testvéreikre.

 

A kappák közé olyan hallgatók tartoznak, akik aktív résztvevői a pécsiközgáz életének, diákszervezetek tagjai, különböző rendezvények szervezői, a KTK képviselői az egyetemi eseményeken és legfőképp karunk mozgatórugói.

A diákszövetség céljai közé tartozik az egyetemi élet megszínesítése rendhagyó, nem mindennapi programokkal és ezek mellett fontosnak tartjuk, hogy tegyünk valamit a társainkért, az iskoláért, Pécs városáért és nem utolsó sorban a környezetért.

 

A diákszövetségbe hosszas megfigyelés után jelöljük az új tagokat, így mindenki esélyes a tagságra, hogyha sikerül felkeltenetek a figyelmünket.

 

Várunk Titeket a programjainkon és kövessetek minket facebookon is.

 

kappataubeta.atw.hu

facebook.com/kappataubeta

 

 

Keressetek minket bátran:

 

Eszik Áron, elnök          Igmándy Áron,elnök

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

+3670/3769897               +3630/3211383

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com