A Janus szakkollégiumot 2007 márciusában alapította 40 közgazdász hallgató. Bár az alapító tagok közül már többen végeztek, a lelkesedés továbbra sem lankadt. Mindemellett a lehetőségeink is jelentősen bővültek, melyhez nagymértékben hozzájárult szakkollégiumunk országos szinten való elismertsége is. Ezt mi sem példázza jobban, minthogy idén az EKF mellett a szakkollégiumok nemzetközi találkozója (NYATA) is Pécsen lesz megtartva - ugyancsak a Janus szervezésében.
Természetesen ez csak a jéghegy csúcsa. Mint tudjuk a valódi minőség mögött, valódi értékeknek kell állniuk, s mi szakkollégisták, nap, mint nap teszünk azért, hogy az általunk felépített kereteket tartalommal töltsük fel. Tagjaink között számos helyi és országos TDK győztes, köztársasági ösztöndíjas szerepel, s a hazai és nemzetközi versenyeredményeink terén is az országos élmezőnybe tartozunk.
Miben rejlik a siker kulcsa? Természetesen elsősorban a befektetett munkában, de talán erre a kérdésre szakkollégiumunk három pillére ad legjobban választ. A szakmaiság, a közösség, illetve a társadalmi érzékenység egyaránt fontos ahhoz, hogy egy olyan kritikus szemlélet alakulhasson ki az egyetemi évek során, melynek birtokában az élet bármely területén sikerrel vehetjük az akadályokat.
Fontosnak tartjuk, hogy ez a hármas jelszó ne csak elméleti síkon maradjon meg, hanem a mindennapi életünket is formálja. Diákszervezetünk aktívan részt vesz több szakmai program, workshop, illetve a kari TDK szervezésében, ugyanakkor emellett minden évben több, társadalmi kérdést felölelő rendezvényt is szervezünk.
Amennyiben a Te célod is, hogy a legtöbbet kihozd az egyetemi éveidből, ugyanakkor szeretnél egy építő és támogató közösség tagja is lenni, első és másodévesként minden tanév őszi félévében lehetőséged nyílik, hogy jelentkezz hozzánk. Reméljük sikerült felkeltenünk az érdeklődésed, és pár hónap múlva már együtt tevékenykedhetünk a Janus, illetve a Pécsiközgáz nevének öregbítése jegyében!
A mihamarabbi találkozás reményében:
Filák Olivér
Marketingfelelős
Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium
JPKSZ elérhetőségek
Weblap: http://www.jpksz.hu
Diákbizottság tagjai, és elérhetőségei
Titkár:
Kenesei Mirko
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
70/261-4611
Gazdálkodási felelős:
Mikó Richárd
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
70/409-9543
Marketingfelelős:
Filák Olivér
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
30/424-2694
Programfelelős:
Schultz Gabriella
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
70/599-2506
Tudományos felelős:
Tóth Annamária
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
30/654-5810




