Mi is az AIESEC?
A harmadik legnagyobb nonprofit szervezet, mely a világ 107 országában van jelen. Az AIESEC-nek két alaptevékenységét különböztetjük meg. Az egyik egy tehetségmenedzsment program, melynek fő célja, hogy a tagok gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, valamint képességeiket fejleszthessék. A másik egy szakmai gyakorlati program, amely külföldi munkalehetőséget kínál.
Gyakorlati tapasztalatok, tagok fejlesztése
Egyetemi tanulmányaid mellett lehetőséged nyílik arra, hogy a gyakorlatban is kipróbáld magad olyan területeken, mint a marketing, a rendezvényszervezés vagy a menedzsment.
Belekóstolhatsz a cikkírás rejtelmeibe, részt vehetsz különböző nemzeti vagy nemzetközi konferenciákon és táborokban, vagy akár szervezheted is őket. Ezen felül kapcsolatokat alakíthatsz ki cégekkel, szervezetekkel, miközben praktikus ismereteket szerezhetsz a tárgyalási technikák területén. Megtanulhatod, hogyan kell hatékonyan csapatban dolgozni, továbbá önismeretedet, szakmai és személyes készségeidet, illetve nyelvtudásodat is fejlesztheted.
Nemzetközi Szakmai Gyakorlati Program
Ezt a programot leginkább végzős (harmad-, negyed- és ötödéves) hallgatók, valamint frissdiplomás fiatalok figyelmébe ajánljuk. Új kultúrák megismerése közben próbálhatod ki magad nemzetközi munkakörnyezetben, mialatt életre szóló élményt szerezhetsz.
Négy féle gyakorlattípus közül választhatsz:
Menedzsment gyakorlat: az ügyvitel, a közgazdaságtan, pénzügy, számvitel, marketing, projekt menedzsment és a HR területeihez köthető gyakorlatok.
Társadalom-fejlesztés gyakorlat: jellemzően nem profit-orientált szervezeteknél, önkormányzatoknál végzett munka, mely egy adott közösség, térség fejlesztését szolgálja.
Oktatási gyakorlat: az oktatási szektorban végzett tanítási és tanácsadási munkák tartoznak ehhez a gyakorlattípushoz.
Informatikai és mérnöki gyakorlat: ezen gyakorlatok során a szoftverfejlesztés, hálózatüzemeltetés, adatbázis-építés, programozás és a web-fejlesztés terén, valamint néhány hagyományos mérnöki területen van lehetőséged dolgozni.
További információk:
http://www.aiesec.hu/index.php/elmenybeszamolok
Email:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Honlap : pecs.aiesec.hu, valamint : http://www.aiesec.org/
Facebook : AIESEC LC PTE
YouTube : AIESECinHuPTE
Vezetőség:
Borbíró Brigitta - elnök - 30-386-13-87
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ragoncsa Bálint - alelnök, Bejövő Gyakorlatcsere és Céges Kapcsolatok - 30/538-08-59
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Vicsek Renáta - alelnök, Kimenő Gyakorlatcsere és Diákoldali kommunikáció - 20/336-94-54
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Herendi Bettina - alelnök, Emberi Erőforrás - 30/322-90-92
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.



