Hagen újra

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

Tisztelt Hallgatók,

tájékoztatjuk Önöket, hogy 2010. június 3-án, csütörtökön ismét mód nyílik Pécsett beiratkozniuk a Hageni Távoktatási Egyetem NÉMET nyelvű képzésére, mellyel pécsi teljesítményeik széleskörű beszámítása mellett szerezhetnek kb. 2 év alatt önálló, teljes értékű német gazdasági diplomát, magyar nyelvű diplomájukkal párhuzamosan (a tanulmányok ideje alatt nem kell Hagenbe utazniuk!).

 


Jelentkezni a BA-programra: a nappali, levelezős, BABA-programban résztvevő 2. és 3. évesek számára lehetséges, és már jelentkezhetnek MA-hallgatóink is!,

a hagyományos, kifutó diploma programra az 5. éves nappali, valamint PhD-, BABA-hallgatóink jelentkezését várjuk.

 

Az említett napon a visszairatkozó hallgatókat 13 órától a B 316-os számítógépes teremben várjuk, az új beiratkozókat pedig 14 órától, ugyancsak a B 316-os teremben! A képzés technikai szervezésében közreműködő Budapesti Távtanulási Központ munkatársai segítenek a beiratkozás technikai teendőiben, és válaszolnak minden fontos, a tanulmányokkal, a megpályázható ösztöndíjjal kapcsolatos kérdéseikre is.

A beiratkozáshoz szükséges kellékek:

1) az érettségi bizonyítvány másolata, ill. annak német fordítása (tantárgyak, érdemjegyek, dátum feltüntetésével). (Mindkettőt hitelesíteni lehet a beiratkozás helyszínén.)

2) a német nyelvtudás igazolása, melyre több mód is van:

a) a gimnáziumi bizonyítvány, és/vagy az egyetemi leckekönyv (index) alapján igazolni, hogy legalább 4 tanéven keresztül tanult németül a jelentkező. (A másolatokat szintén a beiratkozáskor tudom hitelesíteni.), vagy

b) egynyelvű német nyelvvizsga bizonyítvány (pl. Goethe)

3) Képzési költségek:

a) 5.000 Ft regisztrációs díj (csak az első beiratkozáskor fizetendő),

b) 20.000 Ft félévente költségtérítés (a tanuláshoz nélkülözhetetlen, széles körű technikai segítséget nyújtó Budapesti Távtanulás Központ felé),

c) Tanulmányi egységenként (kreditenként) 20 EUR tananyagköltség-térítés. (Az összeg nagysága a megrendelt tananyagok mennyiségétől függ. Ha valaki, pl. 2 db 6 kredites tárgyat vesz fel, akkor ez 12*20=240 EUR teljes költséggel jár.)

A hiányzó iratok, illetve a beiratkozási összegek befizetésének pótlására, valamint, ha önállóan szeretnének vissza- és beiratkozni az új hallgatóknak július 15-ig, a régi hallgatóknak július 31-ig van lehetőségük! Ebben az esetben önállóan kell majd a Budapesti Távtanulási Központtal kapcsolatba lépni. További információk: www.ktk.pte.hu, Képzések, Mesterképzés/Hagen és a Budapesti Távtanulási Központban: www.fszb.t-online.hu, továbbá e-mail-ben Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. (Dr. Mátyás Judit, mentor, koordinátor), Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. (Erdős Katalin, tutor).

 

 

 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com